A hvg.hu igen frissen kelt írása keltette fel a figyelmemet, amely szokásos módon, a párttámogatásokat taglalja. Az ember általában már csak legyint az ilyen írásokra, a legtöbben talán el sem olvassák, de azt hiszem, súlyos politikai és morális válság felé tartunk, ha a gazdasági recesszió nem lenne még elég.
Adva van egy jelenleg kétharmados kormánya az országnak, amely az elmúlt két év alatt bizonyította, hogy nem nagyon képes túllépni saját árnyékán és érdekein. Mondhatnánk, hogy ezt már megszoktuk, nincs ebben semmi új, hiszen az elmúlt húsz évben se volt ez másként, csak az arcok cserélődnek. Az igazán nagy baj viszont éppen ebben a tényben rejlik: az, hogy megint erősödik az MSZP és egyetlen "szűz" párt sem kerül közelebb az emberekhez. Márpedig ezek az arcok, alakulatok bizonyítottak elégszer. Sajnos több esélyt is kaptak, mint ami járt volna nekik.
Csökken a pártok támogatása. Mindegyiké. Lassan senki nem látja értelmét, hogy elmenjen szavazni. Lassan ott tartunk, hogy a választásra jogosultak 20%-a fog dönteni arról, mi legyen ebben az országban. Ha ez bekövetkezik, természetesen, akárki kerül is kormányra, nem lehet legitim, nem mondhatja, hogy az ország őt, őket választotta, ami tovább élezi majd a feszültséget. Kéne egy olyan alakulat, amelyik még képes olyan arcokat kiállítani, akik nem járatták le magukat. Nem a Jobbikra, vagy az LMP-re gondolok. Mindegyik nagy reményekkel indult, de látható, hogy hitelesen ők se tudják képviselni azokat, akik odaküldték. Az LMP szürke, erőtlen, jellegtelen "kis SZDSZ" lett, akik ugyan próbálkoznak, de láthatóan nem tudják, mit, hogyan kellene tenniük. A Jobbik már egy kicsit más. Ők legtöbbször ott vannak minden lényeges kérdésnél, de ugyan azt a populista "mi vagyunk a nagymagyarok, mi majd megmutatjuk, ha kormányra kerülünk" politikát folytatják, mint nagy testvérük a FIDESZ, és így nyilván nem rúgnak labdába mellettük.
Ha az ország értelmiségének elégedetlen fele nem állít ki gyorsan egy olyan erőt, ami markánsan képviselik azok érdekeit, akik eddig mindig csak rosszul jártak, a társadalom hatalmas bajoknak néz elébe. Nehéz dolga lesz, akárki veszi is kézbe az irányítást, hiszen meg kell szerezni a választók bizalmát, amit nem is szabad eljátszani. Államférfiakra és államasszonyokra van szükség, akik szakmájuk elismert mesterei. Itt most nincs helye politikai érdekek csiszolására, nem szabad megengedni, hogy a következő kormány bármelyik oldalhoz is komolyan köthető legyen. Magabiztos, magas tudású szakértőkre van szükségünk, mert eljöhet még az idő, amikor demokráciánk állapota a görögökével lesz egyenlő, ahol már egy épkézláb kormányt se tudnak kiállítani.